2025-08-31 11:30:37

Nemi megerősítő hormonkezelés

A célom nem a nemi, vagy szexuális irányúltság propagálása, hanem az érintetteknek, és azok szüleinek információt adni, ami segít megérteni a folyamatot. A transznemű közösségnek érdekes, témába vágó cikkeket írni, és megismerni saját történelmünket.

Kérlek az oldalt csak 18 életkor betöltése után látogasd!

Az ösztrogén, és a tesztoszteron felfedezése

az ösztrogén és a tesztoszteron felfedezése a 20. század eleji biokémia és endokrinológia egyik nagy mérföldköve volt, és több kutató neve is összefonódik velük. Az 1920-as években vált lehetővé a női nemi hormonok kémiai elkülönítése. Adolf Butenandt (német biokémikus) 1929-ben izolálta a ösztron-t (az egyik ösztrogén típust) terhes női vizeletből. Több ezer liter vizelet kellett ahhoz, hogy pár milligrammnyi tiszta hormont kinyerjen. Hasonló időben Edward Adelbert Doisy (amerikai biokémikus) is kimutatta és vizsgálta az ösztrogént, majd sikerült szintetizálnia is. E két tudós munkásságát sokszor együtt említik: Butenandt 1939-ben kémiai Nobel-díjat kapott (többek között az ösztrogén felfedezéséért).

A férfi nemi hormon kutatása szintén az 1920–30-as években indult. 1935-ben két független kutatócsoport izolálta és írta le a tesztoszteront. Leopold Ruzicka (svájci kémikus, Zürich) és munkatársai, valamint Ernst Laqueur (holland biokémikus, Amszterdam). A tesztoszteront először bikaszeminából (heréből) nyerték ki, amihez szintén rengeteg szövetre volt szükség. Ugyanebben az évben Ruzicka és Butenandt egymástól függetlenül először szintetizálták is a tesztoszteront, ami áttörést jelentett a hormonkezelésekben. Ruzicka a szerves kémiai kutatásaiért 1939-ben szintén Nobel-díjat kapott.

Tehát 1929 előtt nem beszélhetünk nemi megerősítő hormonkezelésről sem, mert nem volt ismert a tudomány számára. Bár a transzszexualizmus az ókortól kezdve az emberiséggel van.

Az első ismert transznemű hormonkezelések (Gender-Affirming Hormone Therapy, GAHT)

Dániában az 1930-as években a leghíresebb korai eset Lili Elbe, aki az egyik első nemi megerősítő műtéten átesett transznemű nő volt (1930-ban Berlinben és Drezdában). Ő kapott ösztrogénkezelést is, de az akkori orvosi ismeretek még nagyon kezdetlegesek voltak, és a kezelés részben kísérleti jellegű volt. Ő sokszor szerepel a transz történelemben, mint első, minden kezelésre jelentkező híres transz nő. Sajnos nemi megerősítő műtéte komplikációkhoz vezetett és a halálát okozta 1931-ben.

Lili Elbe

Lili Elbe. Forrás: wikipédia

1930-as évek végétől: Európában (főleg Németországban és Dániában) több transz nő kezdett ösztrogénkezelést kapni, bár ez még nagyon kockázatos és nem standardizált módon történt. 1950-es évek: A hormonkezelések már szélesebb körben is hozzáférhetővé váltak transz emberek számára. Például Christine Jorgensen, aki 1952-ben Dániában esett át nemi megerősítő műtéten, az Egyesült Államokban vált híressé mint az első transznemű nő, akinek történetét a sajtó világszerte bemutatta. Ő ösztrogénkezelést és tesztoszteron-blokkolást kapott a műtétek előtt és után is.

Milyen gyógyszereket adnak a nemi megerősítő hormonkezeléssel

Transznők (MTF) esetén a cél a tesztoszteron hatásainak csökkentése és az ösztrogén hatások kiváltása.

Ösztrogének:

  • estradiol valerate (injekció),
  • estradiol hemihydrate (tabletta) pl (estrofem),
  • estradiol transzdermális tapasz vagy gél pl (estrogel, divigel).

Antiandrogének (tesztoszteron-blokkolók):

  • spironolacton (USA-ban gyakori, vízhajtóként is működik),
  • cyproterone acetate (Európában használt, erős antiandrogén) pl (androcur),
  • GnRH-analógok (pl. leuprolid) – ritkább, de nagyon hatékony.

Progesztogének (opcionális):

Nem mindenhol standard, de egyes orvosok mellfejlődés és libidó támogatására adják.

  • mikronizált progeszteron vagy medroxyprogesteron pl (utrogestan)

Az ösztrogén hatása a transznőkre több szinten érvényesül, de fontos tudni, hogy a változások mértéke és sebessége egyénenként eltérhet, és hónapok–évek alatt zajlik le. Megkezdődik a mellfejlődés – a mirigyállomány nő, a mellbimbó érzékenyebb lehet. A végső méret genetikai adottságoktól is függ, általában kisebb, mint cisznemű nőknél. A Zsír újraeloszlását okozza a testben – a zsír inkább a csípőre, combra, fenékre rakódik, kevésbé a hasra. A bőr puhább, vékonyabb, kevésbé zsíros lesz. A test- és arcszőrzet lassabban nő, kissé elvékonyodhat, de teljesen ritkán tűnik el. A meglévő arcszőrzet eltávolításához lézer/elektrolízis kell. Az izomtömeg csökken, főleg a felsőtestben; az izomerő is mérséklődik. Herék mérete csökken, a spermaképződés leállhat. A libidó gyakran csökken, az erekció gyengülhet.

Többen számolnak be érzelmi stabilitásról, empátia növekedéséről, a "test és lélek összhangjának" érzéséről. Ez talán nem véletlen. A transzszexuális nő agya végig küzd a tesztoszteron ellen, mert nincs rá szüksége, de idővel megszokja. Én például úgy éreztem, hogy engem kifejezetten idegesít a tesztoszteron, és csak akkor értettem meg mennyire, mikor megkaptam az első adag gyógyszeremet. A harmónia a négyzeten. Ezt éreztem, és megértettem, hogy ez mindig is kellett volna nekem, és soha nem szeretnék máshogy élni.

Hangulatváltozások előfordulhatnak. A nemi diszfória érzése általában jelentősen csökken. Persze a változások megjelenésével leginkább!


Transzférfiak(MTF) esetén a cél a tesztoszteron szint emelése, férfias másodlagos nemi jellegek kiváltása.

Tesztoszteron készítmények:

  • tesztoszteron enanthate vagy cypionate (izomba adott injekció),
  • tesztoszteron undecanoate (hosszú hatású injekció),
  • tesztoszteron gél vagy tapász.

Tesztoszteron hatása: mélyebb hang, arcszőrzet, izomtömeg növekedés, menstruáció leállása, zsír- és izomeloszlás változása.

A hormonkezelés elkezdése a serdülőkor végétől az idősebb felnőttkorig bármikor előfordulhat. Jellemzően a serdülőkor végén vagy fiatal felnőttkorban sokan kezdik el a hormonkezelést, amikor már éreznek diszfóriát vagy a másságukat amikor nem azonosulnak biológiai nemükkel. Ez természetesen attól függ, hogy mennyire elfogadó a környezet. Magyarországon az elfogadó környezet hiánya miatt, a kiközösítés, megfélemlítés, szociális problémák miatt sokan csak akkor kezdik el a kezelést, ha már túl vannak egy öngyilkossági kísérleten, vagy közelébe jutnak. Az én esetemben például még pont időben jött a kezelés, mert már nagyon rossz gondolataim voltak. Ezért az idősebb felnőttek is gyakran keresik a hormonterápiát. Persze a megfelelő védett környezet ezen sokat segít, de a ha orvos kell, és nem lehet tovább folytatni, akkor lépni kell.

Nálunk jelenleg pszichiátriai és klinikai szakpszichológusi szakvélemény kell a nemi megerősítő hormonkezelés elkezdéséhez. Csak utána kaphatunk hormonkészítményt. Ez a világ más országaiban nem ennyire szigorú, de fontos tudni, hogy a hormonkezelés 6 hónap után meddőséget okoz. A szakemberek próbálják kideríteni nálunk, hogy a páciens valóban a diagnózisnak megfelelő állapot miatt kereste-e fel őket különböző tesztekkel, és csak akkor írják rá a szakvéleményre, hogy hormonkezelés javasolt, ha ez beigazolódik.